Díjam

Sziasztok! 

Kaptam egy díjat Anne--től az Enjoy every moment című bog írójától. Itt is nagyon nagyon köszöm! :-)

A szabályok: 

• Rakd ki, kitől van!
•Írj magadról 10 dolgot!
• Válaszolj 10 kérdésre!
• Tegyél fel 10 kérdést!
• Küldd tovább 10 embernek!

10 dolog rólam:

1. 12 éves vagyok

2. rengetegszer sírok

3. eléggé magas a hangom és ezt sokszor vissza is hallom

4. Alacsony, fekete szemű és világosbarna hajú vagyok

5. nagyon szeretek énekelni

6. Egyszer szeretnék eljutni Párizsba

7. Van két öcsém

8. A kedvenc színeim a rózsaszín, a lila, a fehér és a kék

9. Szeretem a Hello Kittyt

10..Debrecenben lakom

Válaszaim a 10 kérdésre:

1. Van kedvenc sorozatod? Ha igen, mi? Nem nagyon szoktam nézni sorozatokat, ezért nincs is kedvencem.

2. Mit jelent számodra a blogod? Egy helyet ahová leírhatom a szerzeményemet, hogy mások is el tudják olvasni

3.Mi a horoszkópod? Oroszlán vagyok :-(

4. Van szerencseszámod? Mi az? Van, a 2

5. Kedvenc ételed, italod?  Kedvec ételem a muffin, a kedvenc italom pedig a narancslé

6. Mi az a dolog, ami mindig van nálad? Egy-egy kósza hajgumi biztos minden zsebemben elbújt már

7. Kedvenc idézeted? Kettő van, nem tudok közülük választani: "Ne sírj, mert vége lett! Mosolyogj, mert megtörtént!" "A könyvet mindig ketten alkotják: az író, aki írta, és az olvasó, aki olvassa."

8. Inkább olvasnád mindig a kedvenc könyvedet, vagy inkább olvasnál olyan köteteket, amiket nem szeretsz, de azok közül bármelyiket lehetne? Inkább mindig a kedvenc könyvemet olvasnám :-)

9. Kedvenc elfoglaltságod? Nagyon szeretek olvasni, énekelni, írni, zenét hallgatni, de van, hogy csak a gondolataimba meredek 

10. Ha bármi lehetnél, mit választanál?Levegő. Arra mindenkinek szüksége van és nem fogy el egyhamar.

10 kérdésem:

1.Mióta írsz blogot?

2. Fantasy vagy valódi történet?

3. Mi szeretnél lenni?

4. Mit olvastál legutóljára?

5.  Miért pont ez a blogod címe?

6.  Mi a kedvenc évszakod?

7.  Ha te választhattad volna, mit lenne a neved?

8.Ki a kedvenc színészed/színésznőd?

9. Írj egy-egy jó és rossz tulajdonságot magadról!

 10. Mi az, amit a legszívesebben csinálsz?

10 ember, akinek küldöm:

Petra Füzesi- A táncoslány[Befejezett]

Krisztina Müllner-Blood Ties 

Ashlee M-Egy lány naplója[Befejezett]

Beata Juliette-Könyvek és Írások

Zsófia Szabó-Ráhel nalója

Kata Kőhegyi-KatArt

Emese Geleta- Mese Blogja

Bogi Szalai- Angyalok vigyáznak ránk[Befejezett]

 Kiwi-The sun is shining

Most csak ennyit tudok, de még majd kibővítem. 

Az új résszel kapcsolatban pedig: Nem biztos. hogy lesz szombaton, mert én azt tettem közzé már kedden,amit ugye aznap kellett volna. De viszont már belekezdtem az újba, úgyhogy lehet holnapra kész leszek vele és ki tudom rakni. Nagyon köszönöm 4100+ oldalmegjelenítést! :-)

Kitty Charmmy

♣♣♣18.rész♣♣♣

Hali, itt az új rész! Megint sikerült egy kicsit hamarabb hoznom, remélem tetszik.

    

- Pedig hidd el nem voltam boldog. Nem tudom, mi ütött belém akkor, hogy azt csináltam, de tényleg nem okozott örömet, hogy majdnem megöltem egy embert.  Aztán elindultam haza és útközben elhatároztam, hogy akkor én most nem fogok enni. Bebeszéltem magamnak, hogy ez így lesz a legjobb és tényleg , ahogy csak tudtam, kerültem az ételt. Eleinte ez még nehezen is ment és néha nem is bírtam ki, hogy bele se kóstoljak. Igazából 3 nap volt, amikor tényleg a minimálisra csökkentettem az ennivaló bevitelt. Csak akkor majszoltam egy kicsit, amikor a szüleim rám parancsoltak.  A  3. napon egyedül sétáltam az utcán. A hasam őrülten korgott és a szemem is minden 2. pillanatban a kínzás céljából a kezemben lévő uzsonnámra tévedt.  Éreztem, hogy össze fogok esni.  Nem is kellett arra sokat várnom, hogy ez a gondolatom bebizonyosodjon, ugyanis az erőtlen kezemből pillanatokon belül kiesett a kaja, én pedig mellé rogytam. Valaki észrevett és ő hozott be ide. Ez volt tegnap. - fejezte be Meli.

- Úristen! - törölgettem a szememből a könnyeket, akik makacsul gyűltek össze, újra meg újra. – Melissa, ne csinálj ilyet többet! Mihamarabb el szeretném mondani ezt az apukádnak is.

-          Ne Abby, kérlek ne! Majd én ezt megbeszélem Vele. Behívod kérlek?

       Igen, de utána még engedd meg, hogy diskuráljak én is azzal az emberrel! Alig, hogy visszajön, tönkreteszi a lányát.

Kiléptem az ajtón és az apjának egy intéssel jeleztem, hogy most ő következik, majd halkan mondtam neki, hogy utána menjen a parkba, mert ott szeretném elmagyarázni , hogy nem normális. Persze a végét csak magamban tettem hozzá, mert nem hiszem, hogy ilyet tudva bárki is szívesen folytatna párbeszédet a másikkal.  Én már el is indultam a helyszínre, ahol egy padra leülve vártam az olyannyira várt társalgás másik tagját. 

Ide akkor is sokat jártam, amikor még éltem. Általában Melissával sétáltunk e helyre, iskola után, hogy kicsit kiszellőztessük az agyunkat, meg cseverésszünk, mert ez a tanulóintézetben nem nagyon volt lehetséges. Persze valamikor mások is csatlakoztak hozzánk, de az adott volt, hogy mi ketten a törzshelyünkhöz méltóan, szinte minden nap elfoglaltuk ezt a padot. Sőt, még madáretetőt is készítettünk az ülőhelytől jobbra lévő fára, ami hálából a melegben árnyékot adott nekünk.

 Most, társaság híján unottan lógattam a lábamat és vártam Meli apját, aki bár sok idő múlva, de jött. Hozta a formáját, csak mogorván ennyit lökött oda:

-  Mondd! – ez persze csak még jobban felvitte bennem az adrenalint.

-  Mondja, maga normális? Ez mégis milyen nevelés? „Jaj, pici lányom öld már meg nekem azt, meg azt a gyereket, apuci büszke rád.”, vagy mi? Argh! – zártam le. Eléggé hangos lehettem, mert a környékbeliek vagy ijedten felém, vagy döbbentem a velem szemben álló férfire néztek, aki maga is kikerekedett szemekel meredt rám. – Na mi az, megtetszett némulni?

Válasz helyett csak gúnyosan elmosolyodott (!!! ). Nem volt időm azzal foglalkozni, hogy (persze csak külsőleg) mennyire hasonlít Melissára, mert olyan üvöltözésben törtem ki, hogy egy pillanatig azt  hittem, még Meli is hallja. Az pedig csak még jobban feldűhített, hogy arra nem volt méltó, hogy a mondandóimat megszakító kérdéseimre válaszoljon. Végig mosolyogva ( óóó, persze hogy gúnyos, hiszen az a legidegesítőbb, argh!) figyelt. Kb. a 20. kérdésem után megcsörrent a telefonja, amit fel is vett. Elég nagyra volt felvéve a hangerő, így tisztán halottam, hogy a vonal másik végén beszélő orvosok ezt mondják:

-   Jó napot! (????) Az előbb a lányának egy injekciót akartunk beadni, amikor észrevettük, hogy eltűnt. Valószínűleg megszökhetett, úgyhogy már rendőrökkel kerestetjük és ígértjük, rögtön értesítjük a fejleményekről. -  a férfi arcára egyáltalán nem a döbbenet ült ki. Csak a gúnyos mosolyát váltotta fel diadalmasra, így egy félpercnyi döbbenet után rájöttem, hogy ez egy előre megszervezett akció volt. Rohanni kezdtem, egyenesen barátnőm háza felé.  Csak futottam, nem törődve azzal, hogy ez mennyire, de mennyire megerőltető volt.  A sárga épületnél megálltam és kifújtam a levegőt, majd beléptem. Mivel otthonosan mozogtam már itt, egyedül is megtaláltam a konyhát, ahol valami élelmet kerestem Melissának. Találtam rakott krumplit, amivel elindultam az emeleten lévő szobába. Elhatároztam, hogy személyesen figyelem Meli étkezését, mert tényleg nagyon aggódtam érte. A barátnőm ajtaja zárva volt, amit én, nem zavartatva magam, nyitottam ki.  A látvány, ami elém tárult: A barátnőmet, akinek a sírástól teljesen vörösek voltak a szemei, rengeteg gyűrött zsebkendő vett körül. Ezek száma abban az ajtó nyílásának pillanatában is gyarapodott, Melissa pedig egy újabban vett elő, amibe hangosan trombitált.

- Mondd, jól vagy? Mi történt?

- Éhn, mehgölhtem ahz öhcsédet.

♣♣♣17.rész♣♣♣

Hali! Egy picit hamarabb tudtam hozni a 17.részt. Remélem, hogy sikerült vele elnyernem a tetszéseteket!

Percy szökdécselve lépkedett mellettem az óriási kórház hosszú folyosóján és az ajtók számát nézegette.

- 326,327,328…ó, meg is érkeztünk! - állt meg az említett sorszámú ajtónál, majd óvatosan lenyomta a kilincset. - Pszt, lehet, hogy alszik! - suttogta. „Hmm, szóval alszik. Rendben. De vajon mikor kel fel?” gondoltam magamban, majd összeráncolva a szemöldököm, hessegettem el ezt a nem túl kedves hozzéállást a dologhoz. Haragudtam magamra, ezért a buta rögeszméért, amit az agyam összerakott a valóban alvó férfi láttán. Percy odament édesapjához és csendben figyelte a szuszogását. Annyira félt attól, hogy felkelti, hogy még a levegőt is próbálta halkan, szakadozottan venni.

- Kérlek, kicsit kimész? - kérlelt egy jó pár perc csent után, alig hallhatóan.  Némán bólintottam, majd óvatosan ki is lépdeltem a teremből. A folyosó tele volt rakva székekkel, így találomra kiválasztottam egyet és leültem rá. Míg vártam, a sok ott járkáló embert figyeltem és a betegeket, akiket sokszor hordágyakon vittek át egyik kórteremből a másikba.  Néha megrettentem egy-egy sebesült láttán, mert a sok vér emlékeket idézett elő. Azokat, amikor láttam magamat, ahogy a ruhám tiszta piros lesz a kés nyomából szivárgó vörös folyadéktól.

Ahogy figyeltem az embereket, egyszer egy ismerős férfi tűnt fel a tömegből. Hirtelen nem is tudtam, hogy ki, de aztán sikerült beazonosítanom. A nagy barna szemek, a gesztenyeszínű haj és a jellegzetes állforma egyértelművé tette, hogy egy osztálytársam apját láttam meg. Egy olyan oszálytársamét, akire most nagyon nehezteltem. Hirtelen pattantam fel:

- Maga mit keres itt? - vontam fel a szemöldököm és ahogy belenéztem a csokoládébarna szempárba, beigazolódott, hogy tényleg Melissa apjával van dolgom.

- Jöttem a lányomat meglátogatni. Ha nem probléma, most bemennék, mert érdekelnek, hogy mik az eredmények.

- Óóó, mi történt? Melissának hányingere lett attól a rengeteg vértől, amit a sok öléssel okozott, vagy mi? Egyébként meg magát mióta érdekli a lánya? Csak azért kérdezem, mert 10 évig nem is találkozott vele.

- Ha tudni akarod, nem. Az pedig, hogy mi volt eddig velem és Melivel, maradjon a mi dolgunk. -

 Került ki, majd benyitott a gyilkos gyerekéhez. Mielőtt még rám tudta volna csapni az ajtót, én is besurrantam, mert tényleg kíváncsi voltam, mi a baja a volt barátnőmnek. Akárcsak Percy apukája, ő is aludt. Az orvosok odaadták az apjának a papírt, aki rekordgyorsasággal át is futotta, majd amolyan „Nesze!” mozdulattal felém tartotta. Elolvastam az egészet, majd feltettem a kérdést.

- Mióta nem evett?

- 3 napja hozzá sem nyúlt az ételhez, de már előtte is csak kóstolgatta az ennivalót.

- De miért?

- Azt én sem tudom.

Melissa ébredezni kezdett, majd, amikor meglátott engem, elképedt.

- Te mit keresel itt? Azt hittem utálsz. - szemei megteltek könnyel, amin nagyon meglepődtem. Ez után kínos csend következett, majd a lány megszólalt: - Apa, kérlek, kimész?

A férfi szó nélkül hagyta el a szobát.

- Mi ez az egész? - kérdeztem. - Miért ölted meg őket? Mondd, mi ütött beléd? És mi az, hogy nem eszel? Anorexiás vagy, vagy mi? Melissa, mondd jól vagy? -  sírva kezdett bele monológjába.

- Jó, akkor kezdem az elejétől. Szóval ugye találkoztam apuval és nagyon sokat voltam vele, mert azért eléggé hiányzott. És mondta, hogy miért is ment el egészen pontosan. Abigail, ő embereket ölet meg pénzért. Érted? Úgy, mint téged. És mondta, hogy most gáz van, mert az embereinek egy része lebukott és így majdnem ő is. És izé, azt mondta… - itt nem bírta tovább, őrült zokogásban tört ki. Én csak csendben vártam, hogy kisírja magát és folytassa. - …azt mondta, hogy én segíthetnék neki. Abby, én nem akartam! De úgy éreztem, hogy ha ezt nem teszem meg, apa megint elmegy. Először úgy volt, hogy „csak” egy embert kell megölnöm. De amikor April meghalt,  Ő már mondta is a következő nevet és ez így ment folyamatosan. Aztán mikor Lewist kellett volna, te és a testvére lebuktattatok. Tudtam, hogy megutáltál és mindenkinek el fogod mondani, hogy én voltam…Ekkor kezdtem el nem enni.  Tönkre akartam tenni magam, amiért annyi embert megöltem. Lelki beteg lettem, majd ebből önbizalomhiányos. És most itt vagyok. A kórházban. Ha apa nem veszi észre, mit csinálok, tönkreteszem a gyomrom.

 

Csendben emésztettem a hallottakat, majd mikor végiggondoltam, feltettem a kérdést, ami miatt egy picit is kételkedhettem abban, amit Melissa mondott:

- De akkor miért viselkedtél Lewisnél úgy? Gúnyosan mosolyogtál és lazán kisétáltál a szobából.  Olyan voltál, mint akinek ez nem fájdalmat, hanem inkább örömöt okoz.