2014. augusztus 18., hétfő

♣♣♣2. rész♣♣♣

Mielőtt mehettem volna tovább, elhomályosult előttem minden és megint a tisztító tűzben voltam.
- Valami baj van? - kérdeztem attól az embertől, aki a múltkor is beszélt velem.
- Nem nincs, csak gondoltam odaadok egy papírt, amin rajta van, hogy kitől kell még elnézést kérned.
- Nagyon szépen köszönöm ! Akkor mehetek is?
- Igen!

A szokásos érzés után megint otthon találtam magam. Mivel a papíron legfelül Melissa, a legjobb barátnőm volt, ezért láthatatlanná változva és repülve elindultam felé. A szobájában találtam, még aludt.
- Meli, kelj fel! - lassan el kezdett ébredezni, majd amikor meglátott, kissé megrettent.
- Te jó ég! Mi történt veled?
- Ez következik a halál után.
- De a szemed a régi.
- Igen, mert most is azért vagyok itt, hogy bocsánatot kérjek. Mivel ezt már a családommal megtettem, visszakaptam a szemeimet.
- Aha. Hát..., akkor én is megbocsájtok neked
- Köszi!
- Abby, a hajad!
- Újra barna, ugye?
- Igen!

Hirtelen, mintha valaki belém szúrt volna valamit, olyan érzés kerített a hatalmába. Még hallottam, hogy Melissa azt kiáltja, hogy "Abigail", de utána minden köddé vált előttem.
A tisztítótűzben ébredtem, amitől kissé megnyugodtam. Azonban az már kevésbé volt nyugtató, hogy egy rács mögött voltam.
- Mi történt? Mit tettem? - kérdeztem,szerintem jogosan.
- Semmi, és te se tettél rosszat, csak megvizsgálunk, mert nem normális ami veled történik.
- Miért, az normális, hogy szellem vagyok?
- Azért tartunk itt, mert lehet, hogy fertőző vagy. - hagyta figyelmen kívül mondandómat.
- Akkor most be leszek zárva ebbe a kalitkába?
- Igen, és megfigyeléseket végzünk rajtad.
- "Hát ez remek!"
- Most beadunk egy altatót és mire felkelsz, már el is tudjuk mondani az eredményeket.
Alighogy beadták, már éreztem is, hogy elnyom az álom.

2014. augusztus 4., hétfő

♣♣♣1. rész♣♣♣

- Hahó! Van valaki itt? - kérdeztem, amikor a lakásunkban találtam magam. Ekkor bementem a nappalinkba még láthatatlanul.
- Már ez is - mondta az anyukám zokogva apukámnak, akiket összegyűrt zsebkendők vettek körül. - Azt képzeltem, hogy az előbb őt hallom.
-  Ezt én is hallottam.
- Anya, apa! Itt vagyok! - mondtam szellemként lebegve fura magas hangon, ami gondolom a kísértettségemhez járt.
Amikor anya meglátott, elájult.
- A..Abigail tényleg te vagy az? - kérdezte apu.
- Igen. Szellemként. De nyugi nem akarok senkit se bántani, vagy ijesztgetni! Csak a bűneimet jöttem jóvátenni.
- Értem. Azt hiszem -  anyu ébredezni kezdett, majd amikor meglátott, megdörzsölte a szemét, hogy nem-e csak odaképzel.
- Abby, kicsim! - sírta megint el magát.
A lépcsőn az öcsém, Marcus dobogott le, aki szintúgy feketében volt, mint a szüleim.
- Ab, tényleg te vagy az? - kérdezte.
- Igen, jól látod a nővérkéd lebeg előtted. De most már a munkámat is el kell végeznem, úgyhogy: Bocsánatot kérek tőletek minden olyan bűnömért, amihez kapcsolódtok.
Úgy éreztem, hogy az öcsémmel játszanom is kell, mert azért ez még igazán jár egy megbocsátásért . Mivel túl akartam lenni ezen, mielőtt még elsírom magamat,   Marcussal autókáztam. Mikor végeztem a szemem újra olyan lett, mintha még élnék.
- Aztaa! - kerekedett el tesókám szeme. - De durva!
- Tényleg az! - csodálkoztam magamon. - Mielőtt továbbmennék szeretnék kérdezni valamit.
- Csak rajta - mondták szüleim, akik az újra zöld színű szememet vizslatták.
- Amíg nem kerülök a mennybe, addig lakhatok itt?
- Persze! - válaszolt apa.