2014. december 31., szerda

♣♣♣11.rész♣♣♣

Hali! Mint mondtam, ami késik nem múlik, úgyhogy itt is vagyok az új résszel.

Rájöttem, hogy nekem igazából attól nem fog teljesen megtisztulni a lelkem, hogy mindenkitől bocsánatot kérek. Hiszen tudom, hogy közben kik és hová rabolnak el embereket és inkább velük kéne végleg leszámolnom. Így visszamentem arra a helyre. Láttam, hogy megint elraboltak valakiket. Azonban mielőtt kiszabadítottam a gyerekeket (ha jól láttam két kislányt sikerült elfogniuk), tárcsáztam a rendőrséget.
- Jó napot!Rablást szeretnék bejelenteni. Gyerekrablást.
- Milyen címre? Hányan vannak?Hogyan néznek ki a tettesek és az elraboltak?
Szépen sorrendben válaszoltam minden kérdésükre és pár perccel később már hallottam a rendőrautó szirénázását. Többen is kiszálltak a kocsiból, majd bekerítették a házat és kérték, hogy most azonnal jöjjön ki mindenki, aki bent tartózkodik. Mivel nem jött ki senki, ők mentek be. Örömkönnyek gyülekeztek a szememben, amikor megláttam elrablóimat bilinccsel a kezükön, letartóztatva. Mögöttük jött két ember, karjukban a kislányokkal, akiken látszott, hogy őket is kínozták. Bár ők nem látták, én rájuk mosolyogtam, ezzel jelezve, hogy tudom, mit éltek át és most már minden rendben lesz.
Az egyik rendőr pedig elkezdett engem keresni, vagyis azt, aki felhívta őket. Végül láthatóvá tettem magamat, mire mindenki elképedve nézett rám.
- Te...te szellem vagy?- kérdezte.
- Igen, de nyugalom nem bántok senkit! Engem is ezek az emberek raboltak el és végeztek ki és nem akartam, hogy bárkivel ezt még megtegyék. Tegnap szabadítottam ki egy kislányt, akinek a bátyját úgyszintén meggyilkolták. Sajnos nem volt annyi eszem, hogy már akkor szóljak önöknek.-fejeztem be.
- Értem, azt hiszem. Te is velünk jössz? 
- Most nem, mert van még elintézni valóm, de tudom, hol a rendőrség és lehet később benézek.-mosolyodtam el.
-Hogy hívnak? Csak azért, mert nem akarlak szellemánynak nevezni.
- Abigailnek.
- Rendben. Akkor szia, Abigail!
- Viszlát!- köszöntem el majd elindultam Rosaly felé, útközben felvéve Jasont.
A gyerekek anyukája nyitott ajtót és amikor meglátta Jasont, tiszta könnyes lett a tekintete és elkezdett zokogni. Azért én illedelmesen köszöntem és megkérdeztem, hogy bemehetek-e Rosalyhoz. Eközben Jason odament édesanyjához és-amennyire ezt szellem mivoltja engedte-átölelte.
- Persze, menj be nyugodtan.Tegnap óta a szobájában van.
- Köszönöm! Nyugodjon meg, minden nap elhozzuk Jasont, ígérjük! A végén már olyan lesz, mintha még mindig...élne.- az utolsó szót úgy préseltem ki magamból. Megsimítottam a karját, majd bementem Ros szobájába. A kislány már nem pityergett és amikor meglátott, az arca felderült.
-Szia! Jason is itt van?
- Igen, csak még kint van az anyukáddal. Itt is hagyom most.
 - Ez így olyan furcsa, hogy mi mind tudjuk, hogy még fogjuk látni Jasont és holnap lesz a temetése.-  a mondat végére a kislány szomorúan roskadt le az ágyára.
- Semmi baj. Akarod, hogy Jasonnel elmenjünk?
- A saját temetésére? Ha végig bírja nézni.
- Majd mondd el neki is! Én most megyek. Szia!

A rendőrség épülete elég nagy, így mire megtaláltam a rablókat, úgy elfáradtam szellemlétemre, mint anno egy izzasztó tesi óra után.  Beléptem a terembe és intettem egyet úgy általánosságban mindenkinek. Éppen kihallgatás folyt. Meglepően a gyanúsítottak nem ködösítettek, hanem őszintén bevallották, hogy mit tettek. A végére életfogytigalani börtönbüntetés kaptak. Nem vagyok gonosz, de ezt most én is úgy gondolom, hogy megérdemlik. Nem feltétlen magam miatt. Rajtam, Curtisen és Jasonön kívül még kitudja hány ember halálát okozták? Ráadásul valakitől ezért még pénzt is kaptak.
Ekkor ugrott be, hogy őt meg sem említették. Ezt pedig én rögtön közölni akartam valakivel. Így mikor kivonultak, kicsit félrehívtam azt a rendőrt, akivel már beszéltem.
- Mondtatok valamit?
- Igen és utána én is szeretnék még beszélni veled.
-Rendben. A kihallgatáson eltitkoltak valamit.
- Mégpedig?
- Valaki ezért hatalmas összegeket adott nekik. Egyszer hallottam egy telefonbeszélgetésüket és innen tudom.
- Akkor ezt még majd kikérdezzük. Azzal kapcsolatban pedig, amit én akartam mondani, csak kérlek hallgass végig!
- Miért mi az?
- Beállnál hozzánk?
- Mármint, hogy én is legyek rendőr?

2014. december 20., szombat

♣♣♣10.rész♣♣♣

Hali!
Itt az új rész, remélem tetszik! Még mindig csak skandálom, hogy nem viccnek van kirakva a rész végén a közvélemény kutatás, vagy a hozzászólás. Pipáljatok és írjatok véleményt, légyszíves!

- Igen, az enyém. - fogta erősen meg Jasont.
- Igaz ez? - néztem félve a kisfiúra.
- Nincs mit tenni. - pityergett.
-  De hogyan?
- Egyszer már megmentettem az életét. Nem meslte még a barátnőd, Melissa?
- Melissának mégis mi köze ehhez?
- Talán az, hogy ő akarta megölni?
- Akkor most lett elegem. Maga ne hazudozzon itt össze vissza! Méghogy Meli meg akarta ölni? Ez nagyon nagy hülyeség. Jason pedig velünk jön és kész! - fogtam meg a kisfiú karját és elkezdtem húzni magam után.
Egyszer csak megszólalt:
- Öhm...Abigail?
- Igen?
- Az a helyzet, hogy az a lány tényleg meg akart ölni.
- Mármint ez igaz? - álltam meg és éreztem, hogy valami eltört bennem és másodpercek múlva nagy zokogásban török ki.
- Igen.
- Akkor most megyünk el Melissához! - vettem erőt magamaon.

Fél óra múlva már  "barátnőm" szobájában voltunk.
- Magyarázatot kérek! Tényleg meg akartad gyilkolni Jasont?
- Először is szia! Másodszor pedig, hogy gondolhatsz rólam ilyet?
- Nekem ő mondta. - mutattam a kisfiúra, aki a padlóra meredt és egyszerűen képtelen volt Meli szemébe nézni.
- Azt se tudom, ki ő. - fogta a fejét a lány és láttam az arcán, hogy csalódott. Bennem. Ezek szerint ő nem hazudik, akkor viszont Jason nem mondott igazat.
- Te hazudtál? - néztem hihetetlenkedve a még mindig mellettem ácsorgó kisgyerekre, aki hamar megtört.
- Igen, de engem Dwain kényszerített.
- Ki az a Dwain?
- Annak a férfinak a gyereke, aki azt mondta, hogy jogosan az övé vagyok.
- De honnan tudta, ki az a Melissa? Vagy egyáltalán hogy talált ki ilyet? Mutasd meg nekem azt a gyereket!
- Oké! Tudom, hol lakik.
- Melissa, te is velünk jössz!

Mint kiderült, Dwain az egyik osztálytársa volt Jasonnak. Ezt lehetett a legkönnyebben letisztázni.
Azonban utána jöttek az egyre bonyolultabb kérdések és a történet egyszerűen nem akart összeállni.
- De akkor sem értem. Honnan ismerted Melissát?
- Én nem ismertem. Apukám mondta, hogy ha Jason kérdezi, fogjam Melissára. Azt nem mondta, hogy ki ő.
- De édesapád már meghalt. Hogy találkoztál vele?
- Ő is visszajött, mint most ti.
- Most visszatudnád hívni?
- Persze!
A társaságunk tagja megint bővült egy emberrel. Amint ezt a barátnőm meglátta, dermedten és halkan csak ennyit kérdezett:
- Apa?
- Igen! Én vagyok az Meli.
- De miért? Miért tetted ezt? Ott hagytál minket és soha nem mondtad, hogy van egy öcsém. - a lány sírásban tört ki. - Miért fogtad rám?
- Hát ez nem igaz - szólaltam meg döbbenten. - Te se tudtad? - fordultam Dwain felé.
- Nem. - fürkészte a testvérét. -  Ezt az apró részletet kihagyta. -  kapta el a fejét.
- Sajnálom!
- Sajnálhatod is! - kiáltottak fel egyszerre, majd csodálkozva néztek egymásra.
- Te jó ég! Ez a szellemlét egyre több titkot fed fel. Már fáj a fejem ettől a sok új információtól. - fogtam az említett testrészemet. - Én inkább megyek! - hagytam ott őket. Úgy gondoltam, volt mit megbeszélniük. Inkább hazamentem.
Otthon az öcsémet találtam, aki éppen vadul játszott, valami autóval a számítógépen.
Gondoltam, inkább nem zavarom és bementem a szobámba.
Közben jutott eszembe, hogy voltaképpen halálom óta még nem is voltam ott. Minden ugyanúgy volt hagyva, mint mielőtt elmentem. Ugyanaz a rumli, ugyanaz az illat és ugyanaz a NYITOTT ablak.
- Úristen! - zártam be villámgyorsan. Közben az agyam vadul kattogott.
- Aha. Szóval így raboltak el.

2014. december 13., szombat

♣♣♣9. rész♣♣♣


                                                                           Sziasztok!
Itt az új rész. Kérlek pipáljatok, írjatok kommentet vagy üzenetet a chatbe, mert abból tudom, hogy jó és érdemes-e, amit csinálok.
Időközben bejött Curtis is, aki szintén lesokkolva nézte Jason-t.
- Ezt mégis hogy közöljem Rosaly-val? Megígértem neki, hogy mind a kettőjüket kihozom élve - mondtam tanácstalanul.
Választ nem kaptam, úgyhogy érdeklődve néztem Curt-re, aki lesápadva állt és nem vette le a szemét  a fiúról.
- Jól vagy?
- Nem igazán. - húzta el a száját. - Hogy képesek ezek az emberek ilyet tenni? Gyerekeket ölnek pénzért, lelkiismeret nélkül.
- Nem tudom. Most megyek és megpróbálok beszélni Ros-sal
- Sok sikert!
- Köszi - mondtam még, majd átmentem a kislányhoz.
Pechemre vagy szerencsémre egyedül volt, így tudtam vele beszélni.
- Szia! - mosolyodott el, amikor meglátott. Na remek! Most hogyan közöljem vele, hogy a testvérét megölték?
- Szia! Figyelj csak! Szeretnék mondani valamit, aminek nem hiszem, hogy örülni fogsz.
- Figyelek.
- Még előtte leszögezném, hogy nagyon sajnálom, de nem tudtam mit tenni. Jason....meghalt.
A lány valami fura nyöszörgést hallatott, majd rémes zokogásban tört ki.
- Én tényleg sajnálom!
- Tudhom, hogy nem a the hibáád! - küszködött. Sajnos a nagy hangzavarra bejöttek az emberek, így én gyorsan láthatatlanná váltam.

Rosaly arcára kiült a düh és olyan erőt vett magán, hogy szétszakította a kötelet, amivel meg volt kötözve.
Hihetetlen, hogy a testvéri szeretet mire képes. Biztos vagyok benne, hogy tudta, ezért őt is mihamarabb meg akarják ölni. De a bátyjáért képes lett volna feláldozni magát.
Ezt azonban én nem hagytam.

Láthatóvá tettem magamat, így a gonoszak levették a szemüket a kislányról és hihetetlenkedve néztek rám. Én némán jeleztem Ros- nak, hogy addig meneküljön. A kislány hálálkodva nézett rám és elkezdett kifutni a szobából, de az ajtóban beleütközött valakibe.
A szívem kihagyott egy ütemet, annyira megijedtem. Amikor azonban odanéztem, megkönnyebbülve láttam, hogy Curt az. Villámgyorsan felkapta a kislányt és futott vele ki a házból.
Innentől kezdve nekem már sima ügyem lett volna, de úgy éreztem, még tennem kéne valamit.
Ezen nem volt időm gondolkodni, mert egyszerre 5 ember indult meg felém, úgyhogy jobbnak láttam kirohanni az épületből.
Curtis és Rosaly az udvaron vártak.
A kislány még indig sírt.
- Figyelj! Tudom, hogy nagyon szomorú vagy, amiért meghalt a bátyád. Sajnos újraéleszteni nem fogjuk tudni. Viszont még találkozhatsz vele.
- Tényleg? - kerekedett ki a könnytől csillogó szeme.
- Bizony! Úgy fog kinézni, mint mi. Először hazaviszünk téged és utána elvisszük hozzátok.
- Köszönök nektek mindent! - halványan elmosolyodtam.
-Nincsmit! Szerintem indulhatunk.

Miután elvittük a kislányt, visszatértünk a tisztítótűzbe, hogy megkeressük az új tagját.
Már mindenütt szétnéztünk, amikor mögöttünk halkan megszólalt a kisfiú.
- Sziasztok!
- Szia! Tudod kik vagyunk?
- Persze!
- Akkor jó. Mi segíthetünk abban, hogy találkozhass a húgoddal. Van kedved velünk jönni?
- Nem mehet!- jött oda hozzánk egy tetőtől-talpig feketében lévő ember.
- Elnézést, de magának ehhez mi köze van?
- Az, hogy ez a fiú egy megállapodás miatt, a halála után jogosan az enyém.
- Tessék?

2014. december 6., szombat

♣♣♣8.rész♣♣♣


Hali!
Itt az új rész, remélem tetszik:

Az autó kb. egy óra után  megérkezett a célpontjához, ami egy nagy ház volt.
A két gyermeket bevitték az épületbe, úgyhogy magam után húzva Curtis-t, követtem őket.

A fiút más szobába vitték, mint a lányt. Az utóbbi sírt és a már így is könnyáztatott arcán patakokban folytak le a könnyek.
Levették a szájáról az eddig rajta lévő kendőt, mire kiabálni kezdte (gondolom) a fiú nevét.
Ő is ugyanabban a szobában volt, mint ahol engem öltek meg.
Ott abban a percben határoztam el, hogy akármi lesz, ezt a két gyereket kimentem innen.

Átmentem a fiúhoz is. Szegényt kínozták. 
Curt ledermedve állt és a gyereket nézte.
- Abby, nekem most el kell mennem, de ígérem visszajövök.
- Menj csak nyugodtan- engedtem el, rá sem nézve.
Az agyam vadul kattogott és arra a következtetésre jutott, hogy ezek testvérek.
Nem jutott eszembe semmilyen kijuttató terv, de még így is biztos voltam abban, hogy valakivel tudatnom kell az ittlétemet.
Amikor a kislányt egyedül hagyták a szobában, kihasználva a lehetőséget, átmentem hozzá.
Tudtam, hogy mikor először meglát, sikítozni kezd, ezért miután megmutattam magam, befogtam a száját és nyugtatgattam.
Mikor megértette,hogy nem ellene vagyok, bemutatkoztam.
- Szia, Abigail vagyok, de szólíts nyugodtan Abby-nek. Azért vagyok itt, hogy kimentselek téged és a testvéredet.
- Szia! Az én nevem Rosaly és most nagyon félek, hogy megölnek. - szipogott.
- Nyugi, kitalálok valamit, hogy kimentsünk innen.
- És Jason-nel mi lesz?
- Ő a bátyád?
- Ühüm. Én vagyok 8 éves ő pedig 10.
- Őt is kiszabadítjuk. - simítottam meg a karját. - Semmi baj!
- Amúgy honnan tudtad, hogy itt vagyunk? - magamban kicsit mosolyogtam, hogy nem azt tartja furcsának, hogy hogy nézek ki, csak hogy kerültem ide.
- Láttam, amikor elraboltak titeket és követtem az autót, amivel jöttetek.
Közben megérkezett Curtis is, aki egy pillanatra félrehívott.
- Hol voltál? - kérdeztem.
- Visszamentem Lewis-hez.
- És mi volt?
- Rendeztük a félreértést és kibékültünk.
- Az nagyon jó. Gratulálok! - mosolyodtam el őszintén.
- Szerintem is. Itt mi történt?
- Semmi, csak beszélgettem egy kicsit Rosaly-val. - mutattam az aranyos, kék szemű kislányra. Nagyon hasonlított a bátyjához. Nem csak a szemük színe, az éjfekete hajuk és a kerekded arcuk is szinte egyforma volt.
Este is ott maradtam és láthatatlanul ülve aludtam el.
Reggel nagy síkítozásra és zokogásra riadtam fel, ami Jason szobája felől jött.
A kisfiú felé kést tartottak. A jelenetet látva, egy pillanatra ledermedtem, de egy gondolat miatt rögtön feleszméltem. Cselekedni kellett.
Az emberek viszont ezt nem várták meg és megölték a kisfiút, aki élettelenül rogyott a földre.




2014. november 28., péntek

♣♣♣7. rész♣♣♣

Sziasztok! Igen tudom, hogy most is majdnem 3 hét után hozom az új részt. Az idő a legnagyobb ellenségem. Sajnálom! Most viszont itt van, ezért befejezem a hegyi beszédemet. ☺

- Na azért - mosolyodtam el elégedetten. - Gyere, menjünk vissza a tisztítótűzbe!
- Ennyi? Én bevállalom azt, hogy "hülye voltam", te pedig elintézel egy " na azért"-tel? - durcáskodott gyerekesen.
- Bizony! Sírjál nyugodtan, de én megyek! - hagytam ott, mire ő megint utánam futott.
- Jó, oké zárjuk le az ügyet!
- Hogy lehet amúgy meg eltitkolni egy testvért? - tettem fel a költői kérdést. - Én azt hittem, hogy Lewis egyke. Soha nem említette, hogy lenne egy ikertestvére. Hogyhogy nem jártatok egy suliba?
- Háát...Nem akartam, hogy egy osztályt tegyünk tönkre, ezért én másik iskolába felvételiztem.
- A szüleitek hogy bírják ezt?
- Kénytelenek elfogadni. Kérlek beszéljünk már valami másról!
- Rendben. Mikor haltál meg? - amint feltettem a kérdést, elhúztam a számat, merthogy ez azért elég furán hangzik.
- Október 31-én. - rápillantottam az órám számlapjára, ami a dátumot is mutatta. November 19. volt. Én  10-én haltam meg, de aznap raboltak el, amikor Curtis életének vége lett.
- Te, figyi! Biztos vagy abban, hogy Lewis rakott be abba a szobába?
- Tudsz logikusabbat?- kérdezte felvont szemöldökkel.
-Oké, hogy nem voltatok jóban, de azért szerintem soha nem tett volna ekkora butaságot. Egyáltalán tudod, hova zárt be?
- Nem, már mondtam, hogy aludtam. Péntek volt, de nem mentem suliba, mert fájt a torkom és az egész napot végigaludtam.
- Ez most lehet, hogy fura lesz, de szerintem téged elraboltak?
- Ez tényleg fura! Hogy jutott ez az eszedbe?
- Engem aznap raboltak el és én is aludtam.
- Persze! Pont ugyanazon a napon betörtek mind a kettőnkhöz és elraboltak minket.
- Ismered őket? - mutattam hirtelen két erős férfire.
- Aha. Két osztálytársam apja.
- És tudod hol dolgoznak?
- Nem tudom, nem voltunk különösebben jóban azokkal a társaimmal. Bár senki se tudtam, mi a munkájuk. - Miért kérdezed?
- Az egyik ölt meg engem. - próbáltam visszatartani a sírást. Azonban ahogy előtörtek az emlékek nem tudtam megakadályozni, hogy az arcomon lefolyjanak a könnycseppek.
- Úristen! Ezt nem hiszem el! Én hülye meg rögtön a saját testvéremet vádoltam. Jól vagy?
A kérdésére nem kapott választ. Szipogva elővettem e zsebkendőd, amivel letöröltem a sós vízcseppeket.
Csak a két férfire tudtam koncentrálni és éreztem, ahogy a harag elárasztja az egész testemet. Csak egy dologra tudtam gondolni: arra, hogy ezt meg kell bosszulnom.
Mielőtt még bárki is félreértené, nem szándékozom megölni őket, mert én nem vagyok olyan, mint akik miatt most itt vagyok.
Már majdnem megindultam, hogy most majd jól megijesztem őket, amikor kikerekedett a szemem. Egy lányt és egy fiút tuszkoltak bele a hatalmas kocsijukba. Szegényeknek esélyük sem volt menekülni. Míg az egyik a két fiatalt gyömöszölte be a csomagtartóba, a másik a telefonján tárcsázott valakit, aki hamarosan fel is vette.
- Haló! Igen egy fiú és egy lány - bólogatott a gonosz büszkén.
- Hogy mennyiért? - a két  kegyetlen elkezdett hatalmas pénzeket ajánlgatni, míg végül megegyeztek egy bizonyos összegben, amit az egyik bemondott a telefonba.
- Máris megyünk. - rakta le, majd beült az autóba és elhajtott.

- Hahó, Abigail! - csettintgetett a fülem mellett Curtis, fogalmam sincs mióta.
- Bocs, csak elbambultam. Én most elmegyek valahova. Ha akarsz velem jössz, ha nem, akkor menj vissza a tisztítótűzbe.
- Hova mész?
- Az mindegy, az a lényeg, hogy oda érjek ahová az a járgány megy.
- Ok én benne vagyok. Mehetünk!

2014. november 9., vasárnap

♣♣♣6.rész♣♣♣

Hali! Úristen most vettem észre, hogy egy újabb feliratkozóval bővültünk. Köszi E. A. P., hogy olvasod a történetem. Itt az új rész, remélem, tetszik!


- Igen, a testvérem. - mondta ki. - Bocsi Abby, de most nem megyek veled!
- Dehogyisnem!  Én sem akartam menni Molly-hoz és te rávettél, úgyhogy most jössz! Még engedélyünk is van rá!
- Nem, kizárt, hogy még egyszer találkozzak vele!
- Kééérlleeeek! - néztem rá bociszemekkel.
- Na jó, de ne használd ki, hogy ilyen engedékeny vagyok!
- Oké! Köszi! - vigyorodtam el elégedetten - Gyere!

El is indultunk láthatatlanul. Jó érzés volt, hogy jön velem valaki, mert egyedül olyan unalmas volt ez az egész. Hamar megérkeztünk Levis-ék házához, ahol Curtis megtorpant. - Nem mégsem! Nem megyek be!
- Curt, most már nincs visszaút! Nem akarlak beráncigálni, úgyhogy gyere szépen!
Legnagyobb meglepetésemre jött is, úgyhogy bementünk Lewis szobájába. Curtis szorosan mögöttem jött, így olyan volt, mintha csak én lennék ott. Nem csoda, hogy testvére sem vette észre.
- Hello Abi!- köszönt, mire én arrébb léptem, ezzel leleplezve Curt-öt. - ....És szia Curtis! - látszott rajta, hogy nem igazán érti, hogy mit keresünk mi ott mind a ketten. - Megkérdezhetem, hogy honnan ismeritek egymást? Vagy, hogy miért néztek így ki?
Mivel az ikertesó nem válaszolt, én kezdtem el magyarázni.
- Tudod halálom után a tisztítótűzbe kerültem és ott futottam össze vele. Mivel az a feladatunk, hogy minden bűnünket eltöröljük, szellemként vissza kell menni mindenkihez, akivel bármit is elkövettünk. Ezért vagyunk itt. - fújtam ki magam.
- Ahhha - értelmezte Lewis a hallottakat. - Akkor végezzétek el és kész is vagyunk. - Kicsit furán nézhettem rá, de azért bocsánatot kértem tőle, aminek köszönhetően az orrom élettel teli lett.
Curtis jött, akinek sikerült nagy nehezen ennyit kinyögnie:
- Bocs! - mindannyiunk legnagyobb meglepetésére a hátán lévő angyalszárny egész egyszerűen levált  a testéről.
- Mi történik? - kérdezte ijedten, majd felvette régi testrészeit.
- Lehet, hogy ilyen sokat számít egy bocsánatkérés? - kérdeztem mosolyogva.
-  Előfordulhat - mondta és nem tudta, hogy örüljön, vagy ne. -  Most viszont mi indulnánk is. -  ragadta meg a karom és elkezdett kifelé húzni.
- Szia Lewis! - köszöntem még gyorsan, mielőtt eltűnt a látótávolságomból.

Út közben Curtis egyszer csak váratlanul hozzám szólt.
- Lehet, hogy fontos volt ez a bocs, de ettől még nem vagyok vele jó viszonyban. Sőt, még abban sem vagyok biztos, hogy amiatt történt. Nem vagyok én pinokkió, hogy a testrészeimet a szavaim befolyásolják.
- És akkor mi miatt történt? Hmm? Pont azután, hogy kimondtad, vált le rólad. Szerinted ez  véletlen?
- Igen, lehet, hogy az.
- Hát, te nem vagy normális. - fordultam meg és gyorsan elkezdtem a másik irányba menni.
- Hé, várj! Abigail! - ért utol, majd megfogta a vállam és megfordított úgy, hogy szembe legyek vele.
- Bocsi! Igazad van. Tényleg hülye vagyok. - nézett mélyen a szemembe.

2014. október 28., kedd

♣♣♣5.rész♣♣♣

Hali-gali!☺
Mielőtt belekezdenék az új részbe, rettenetesen köszönöm nektek az 1000+
megtekintést, valamint nagyon sajnálom, amiért régóta nem volt rész. Légyszíves hagyjatok nyomot magatok után: írjatok hozzászólást, pipáljatok és hagyjatok megjegyzést a chat-be.. De elég a prédikációmból, itt az új rész☺:


Reggel otthon ébredtem és meglepődve vettem tudomásul, hogy éhes vagyok. Azt hittem, hogy a szellemeknek nem kell enniük, de ha már így alakult készítettem magamnak szendvicset. Összefutottam Marcussal is, aki nagy sietségben volt.
 - Szia! Hová rohansz?
-  Anya megengedte, hogy kimenjek biciklizni. Jössz velem?
- Ne haragudj, de most nem érek rá! - hárítottam el finoman kérését, ugyanis kisöcsémmel ellentétben, én nem szerettem bringázni.
- Oké, akkor szia!
Nem sokkal a beszélgetésünket követően a szokásos érzés tört rám és a tisztítótűzben találtam magam.
Elmentem oda, ahol Curtis-t tartják. Szegény továbbra is ugyanabban a szobában volt, mint legutóbbi találkozásunkkor.
- Szia! Mi újság? - köszönt.
- Azt, hogy "mi újság?" csak akkor mondom el, ha megígéred, hogy nem jössz azzal a szöveggel, hogy "én megmondtam" vagy "Na ugye!".
- Oké. Megígérem, bár így már nagyjából tudom, mi a válaszod.
- Rendben. Tényleg nem tett szemrehányásokat, ráadásul egy csomót beszélgettünk és rájöttem, hogy mennyire félreismertem. Most, hogy minden tisztázódott, a barátnőmmé vált.
- Ennek nagyon örülök.
- És veled van valami új?
- Semmi.
- Annyira sajnállak!
- Nem kell! Abban reménykedem, hogy a szárnyam el kezd poshadni ebben az unalomban. - a helyzet ellenére ezen elnevettem magam.
- Megpróbáljam elintézni, hogy velem gyere a következő helyre?
- Felőlem.
- Pillanat! - futottam ahhoz az emberhez, akit még akkor ismertem meg, amikor idekerültem.
- Uram, tudom, hogy veszélyes Curtis, de nagyon szépen kérem, hadd jöjjön velem! - vágtam a közepébe.
- És mi van a megfertőz?
- Nem fog. Légyszíves! - kérleltem úgy, mintha az apám lenne.
- Na jó, de siessetek.
Meg kell jegyeznem, hogy a földi életemben mindig azt hittem, hogy azok, akik valamilyen szinten a vallással foglalkoznak, vasszigorral rendelkeznek és nincs bennük egy szikra kedvesség sem. Nem tévedtem sokat, mert ez valamennyi itt lévő emberre igaz is, de ez a bácsi más és ezért is mentem rögtön hozzá.
                             - Jöhetsz! -  rohantam vissza Curt-höz boldogan. Azt hiszem egy évi futásadagomat adtam le egy nap alatt.
- Komoly?
- Aha.
- Na és ki a következő a listádon?
- Úgy hívják, hogy Lewis. Az egyik osztálytársam.
- Teljes nevén? - kérdezte Curtis. Félelmet láttam az arcán.
- Lewis Turner. Rokonod? - volt rá esély. A vezetéknevük egyezett.
- Aha
- Ki?



2014. október 5., vasárnap

♣♣♣4.rész♣♣♣

- Nem, nem,nem és nem! - csattantam fel. - Tőle nem kérek bocsánatot.
- Miért? - kérdezte Curtis.
- Ő volt az egyetlen ellenségem. Utáltam. Meg még most is. Inkább neki kéne elnézést kérnie tőlem. Az a lány egy borzalom.
- Elmagyaráznád, hogy mi is tett?
- Oké. Szóval minden úgy kezdődik, mint egy kis tündéri mese. Két angyali kislány, (akik legjobb barátnők) sétál az utcán és fogócskázik. A kis szőkeség fut a barátnője elől, majd amikor már nagyon közel van hozzá a fogó, "véletlenül" ellöki. Akkor jön egy kerékpáros. Az ellökött kislány a járda közepén. És bummm....
- De nem is direkt volt és még kicsik voltatok - fogta fel a hallottakat Curt.
- Tuti, hogy direkt volt. Tudom. Attól a pillanattól kezdve megutáltam volna, ha éppen nem vesztem el miatta az eszméletem.
- Lehet, hogy addig egy csomószor bocsánatot kért.
- Biztos nem. Megkérhetnélek rá, hogy ne védd azt a kígyót. Nem mellesleg pedig én vagyok az okosabb nála.
- Hallod jól félreismertelek. Olyan vagy, mint a testvérem. Mindig csak a verseny. - amit akkor Curtis mondott, teljesen megváltoztatta, az addigi elképzeléseimet. Mi van, ha igaza van? Végülis nem ártott nekem azon kívül semmit. Ilyen gondolatok kavarogtak a fejemben, amikor beléptem Molly szobájába.
A lány éppen a laptopján böngészett valamit, a visszafogott, sárga hálójában. Hányszor elképzeltem, hogy hogyan nézhet ki ez a helyiség. A fantáziám mindig egy "rózsaszín, tele a legújabb cuccokkal"  féle termet kötött hozzá.
Nem akartam megijeszteni, ezért először csak halkan megszólítottam:
- Molly!
- Mi? Ki az? - ijedt meg, pedig tényleg nem akartam megriasztani.
- Én vagyok az, Abigail.
- Te hogyhogy itt? - fordult felém, majd elképedt - Veled meg mi történt? - kérdezte.
- Szellem lettem. - jelentettem ki, mintha csak azt közölném, hogy esik az eső.
- Te jó ég! - kiáltott fel. - Te...te meghaltál?
- Én azt hittem, már tudod. - mondtam meglepetten.
- Nem. De hogy?
- Nem baj, ha arról inkább nem beszélnék? - kérdeztem, de már késő volt: zokogni kezdtem.
- De akkor hogyhogy itt vagy? - kérdezte Molly, akiről kiskorom óta tudtam, hogy nem tud vigasztalni.
- Azt hosszú elmesélni, de ha van kedved és időt erre, akkor elmondom. -  furcsa módon fel sem merült bennem egész idő alatt, hogy "most majd jól a fejéhez vágok valamit" és láthatóan ő sem emlegette. Gondolom érezte, hogyha még mindig utálnám, akkor nem mentem volna oda.
Mikor mindent elregéltem neki, bocsánatot kértem tőle is, majd kíváncsian vártam, mim változik át. A szájam következett, aminek örültem is, mert a halálom utáni szürke színe mindig a frászt hozta rám. Ilyen és ehhez hasonló örömmel hagytam el Molly-ék házát és mentem aludni ideiglenes otthonomba.

2014. szeptember 25., csütörtök

♣♣♣3. rész♣♣♣

Mikor felkeltem, viszonylag hamar felébredtem, mert elég izgatott voltam az eredmény miatt. 
Mivel bent volt valaki, ezért gondoltam, megkérdezem.
- Elmehetek?
 - Én azt honnan tudjam? - kérdezte.
- Nem azért vagy itt, hogy megvizsgálj?
- Még diplomám sincs, hogy vizsgálhattalak volna? - Jogos. Ez a fiú olyan 15 éves lehetett.
- De akkor miért vagy itt?
- Van egy kis problémám. - húzta mosolyra a száját és megfordult.
Én elkerekedett szemekkel bámultam a hátán lévő, két nagy ANGYALSZÁRNYAT.
-  Te jó ég! Ez hogy került oda?
- Szorgalmasan kértem az elnézéseket, ez meg időközben kinőtt. Amúgy te miért vagy itt?
- Mikor valaki megbocsátott, valamim visszaváltozott olyanná, mint mikor még éltem.
- Aha. Hát.. drukkolok, hogy kiengedjenek. Engem már egy hete itt tartanak és nincs sok esély arra, hogy tovább csináljam a feladatom. Amúgy, hogy hívnak?
- Abigail-nek. Téged?
- Curtis-nek, de hívj csak Curt-nek !
- Oké! Szóval Curt, eddig hogyhogy nem voltál itt?
- Nem tudom. Azt mondták, hogy jöjjek ide.
- Nem volt bent senki, amíg aludtam?
- Nem, csak járkáltak itt, de még csak be se néztek. - alighogy ezt kimondta, mint egy varázsszóra, bejött egy ember.
- Abigail White?
-  Az én lennék - húztam ki magam, fogalmam sincs miért.
- Itt vannak az eredmények - adta oda és bár furán hangzik, miközben elvettem, azon  gondolkoztam, ez biztos valami dögunalmas diplomata lehetett, amikor élt.
- Köszönöm! - fogadtam el és nem túl illedelmesen, rögtön bele is lapoztam. Hál' Istennek nem kell tovább itt poshadnom és folytathatom a munkámat.

Már indultam volna, amikor meghallottam: Curtis Turner.
Egyszerűen kötelességemnek éreztem odamenni Curt-höz és megnézni az eredményét. Bár még csak pár perce ismertem, egész jófejnek tűnt és őszintén drukkoltam neki.
Elvette a lapokat és kíváncsian lesett beléjük.
- Kimehetsz? - érdeklődtem.
- Nem. Az is lehet, hogy örökre be leszek ide zárva.

Hát ez lenne a föld után? Ilyen az örök élet?Ebben a cellában töltve? Éreztem, hogy egy könnycsepp gördül le az arcomon. - Sajnálom! - ez így is volt. Ha elképzelem, hogy minden egyes nap ezen a sivár helyen kelek, borzalom tölt el.
- Semmi baj! Már megszoktam, hogy mindig a rosszabbat húzom.
- Azelőtt, hogy meghaltál is ilyen volt?
- Igen. Volt egy ikertestvérem, aki mindenben jobb volt nálam és az egész életünket egy versenynek hitte. Miatta haltam meg.
- Te jó ég! Mit tett?
- Bezárt egy szobába, ahol nincs levegő és le akarta mérni, hogy én mennyi ideig bírom ki. Természetesen akkor rakott be amikor aludtam.
Ennek a srácnak borzalmas lehetett az élete. Annyira együtt éreztem vele, hogy elhatároztam, majd minden nap meglátogatom.

De folytatnom kellett küldetésem. És, hogy ki volt a következő a listán? Elég annyi, hogy már dühös lettem.

2014. augusztus 18., hétfő

♣♣♣2. rész♣♣♣

Mielőtt mehettem volna tovább, elhomályosult előttem minden és megint a tisztító tűzben voltam.
- Valami baj van? - kérdeztem attól az embertől, aki a múltkor is beszélt velem.
- Nem nincs, csak gondoltam odaadok egy papírt, amin rajta van, hogy kitől kell még elnézést kérned.
- Nagyon szépen köszönöm ! Akkor mehetek is?
- Igen!

A szokásos érzés után megint otthon találtam magam. Mivel a papíron legfelül Melissa, a legjobb barátnőm volt, ezért láthatatlanná változva és repülve elindultam felé. A szobájában találtam, még aludt.
- Meli, kelj fel! - lassan el kezdett ébredezni, majd amikor meglátott, kissé megrettent.
- Te jó ég! Mi történt veled?
- Ez következik a halál után.
- De a szemed a régi.
- Igen, mert most is azért vagyok itt, hogy bocsánatot kérjek. Mivel ezt már a családommal megtettem, visszakaptam a szemeimet.
- Aha. Hát..., akkor én is megbocsájtok neked
- Köszi!
- Abby, a hajad!
- Újra barna, ugye?
- Igen!

Hirtelen, mintha valaki belém szúrt volna valamit, olyan érzés kerített a hatalmába. Még hallottam, hogy Melissa azt kiáltja, hogy "Abigail", de utána minden köddé vált előttem.
A tisztítótűzben ébredtem, amitől kissé megnyugodtam. Azonban az már kevésbé volt nyugtató, hogy egy rács mögött voltam.
- Mi történt? Mit tettem? - kérdeztem,szerintem jogosan.
- Semmi, és te se tettél rosszat, csak megvizsgálunk, mert nem normális ami veled történik.
- Miért, az normális, hogy szellem vagyok?
- Azért tartunk itt, mert lehet, hogy fertőző vagy. - hagyta figyelmen kívül mondandómat.
- Akkor most be leszek zárva ebbe a kalitkába?
- Igen, és megfigyeléseket végzünk rajtad.
- "Hát ez remek!"
- Most beadunk egy altatót és mire felkelsz, már el is tudjuk mondani az eredményeket.
Alighogy beadták, már éreztem is, hogy elnyom az álom.

2014. augusztus 4., hétfő

♣♣♣1. rész♣♣♣

- Hahó! Van valaki itt? - kérdeztem, amikor a lakásunkban találtam magam. Ekkor bementem a nappalinkba még láthatatlanul.
- Már ez is - mondta az anyukám zokogva apukámnak, akiket összegyűrt zsebkendők vettek körül. - Azt képzeltem, hogy az előbb őt hallom.
-  Ezt én is hallottam.
- Anya, apa! Itt vagyok! - mondtam szellemként lebegve fura magas hangon, ami gondolom a kísértettségemhez járt.
Amikor anya meglátott, elájult.
- A..Abigail tényleg te vagy az? - kérdezte apu.
- Igen. Szellemként. De nyugi nem akarok senkit se bántani, vagy ijesztgetni! Csak a bűneimet jöttem jóvátenni.
- Értem. Azt hiszem -  anyu ébredezni kezdett, majd amikor meglátott, megdörzsölte a szemét, hogy nem-e csak odaképzel.
- Abby, kicsim! - sírta megint el magát.
A lépcsőn az öcsém, Marcus dobogott le, aki szintúgy feketében volt, mint a szüleim.
- Ab, tényleg te vagy az? - kérdezte.
- Igen, jól látod a nővérkéd lebeg előtted. De most már a munkámat is el kell végeznem, úgyhogy: Bocsánatot kérek tőletek minden olyan bűnömért, amihez kapcsolódtok.
Úgy éreztem, hogy az öcsémmel játszanom is kell, mert azért ez még igazán jár egy megbocsátásért . Mivel túl akartam lenni ezen, mielőtt még elsírom magamat,   Marcussal autókáztam. Mikor végeztem a szemem újra olyan lett, mintha még élnék.
- Aztaa! - kerekedett el tesókám szeme. - De durva!
- Tényleg az! - csodálkoztam magamon. - Mielőtt továbbmennék szeretnék kérdezni valamit.
- Csak rajta - mondták szüleim, akik az újra zöld színű szememet vizslatták.
- Amíg nem kerülök a mennybe, addig lakhatok itt?
- Persze! - válaszolt apa.

2014. július 1., kedd

♣♣♣Prológus♣♣♣

- Mik az utolsó szavaid kislány? - kérdezte az elrablóm, miközben egy késsel  közeledett hozzám. A háttérben a számítógépen meg volt nyitva a webkamera, amiben a szüleimet láthattam. A gonosz azt akarta, hogy végignézzék a kivégzésemet.
- Mivel érdemeltem ezt ki?
- Én azt nem tudom. Még valami?
A következő pillanatban a számomra idegen férfi nyugodt szívvel döfte a szívembe a kést.

 A fájdalom egy pillanat késéssel érkezett. A kezemmel a sebemre kaptam, de nem ért semmit. A lelkem kivándorolt a testemből, ami összeesett. A lelkem azonban tovább élt. Ott lebegtem holt testem felett és néztem, ahogy arcom egyre sápad. A szám már szürke volt. A gyilkosom elment, szüleim pedig bőgtek a kamerában.

De most mi lesz velem? Én miért vagyok még mindig itt? Egy pillanat múlva minden elhomályosult előttem. Meghaltam.

Egy fehér helyen ébredtem. Ez biztosan a mennyország, gondoltam. Egy fehér ruhás férfi szólított meg.
- Új vagy itt?
- Igen. Az előbb haltam meg - kezdtem el siratni saját magamat. - Ez a mennyország?
- Nem, ez még csak a tisztítótűz.
- Mit kell itt tennem?
- Itt semmit. A földön viszont annál többet. Ki kell javítanod azokat a bűnöket, amiket elkövettél! Szabad megkérdeznem, hogy hívnak?
-A nevem Abigail, de mindenki csak Abby-nak szólított. - itt megint el kezdtem sírni. - De hogy menjek vissza a földre?
- Szellemként, természetesen. Ha akarod látnak, ha akarod nem. Tőlünk meghatározhatatlan időt kapsz, hogy véghezvidd feladatod.
- Utána végleg eltűnök a Föld színéről?
- Fogalmazhatunk így is. Bár én inkább azt mondanám, hogy feltámadsz.. Most pedig készülj fel! Küldünk a földre! - megint minden elhomályosult előttem. A következő pillanatban már otthon voltam.